A játék lényege:
1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot! ^^
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!
Hű... elég nehéz a gyerekkoromról írni úgy, hogy még most is annak érzem magam. Vagy nem? Nem talán már nem érzem magam annak, csak vannak gyerekes dolgaim. A régebbi dolgokra pedig alig emlékszem.
Pár bejegyzéssel lentebb említettem, hogy korábban kezdtem beszélni, mint járni, ami vicces tekintve, hogy most nem beszélek valami sokat.
De egyébként kicsiként sokat szövegeltem. Nem voltam valami nyílt, de akit ismertem pár napja azzal jól elszövegeltem.
Általában homokvárat építettem a fiúkkal az oviban, mert a lányok babházazása nem tetszett és különben is ovis szerelmemmel várat építeni jobb volt. :) Ebből következik, hogy folyton csupa homok voltam. Pazar volt :P
A mászókázás ugyanez a kategória. Ott is a fiúkkal versengtem. Alapvetően fiús voltam kicsinek. Nem vészesen, mert azért néha rám jött, hogy babázzunk és hasonlók. Vicces.
Szerettem fára mászni. Addig oké is volt minden, amíg felmásztam...de a lemászás nálam külön kategória volt :D attól mindig féltem :P
Egyszer építettünk mamánál mérleghintát. Én 10 éves körül lehettem vagy 9 öcsi 6 vagy 7.
A mérleghinta egy létra volt, ami alá egy hordót tettünk, hogy billegjen. Öcsi könnyebb volt mint én, így tettünk súlyokat. Csakhogy én becsúsztam 2 fok közé, így a létra felcsapódott és lendületből elég nagyot csapott. Gazdagabb lettem egy bordarepedéssel.
Nem voltam rossz gyerek... egyszerűen csak nem bírtam nyugton maradni. Rengeteget verekedtünk meg veszekedtünk meg ilyenek meg ugye a famászás meg görkorizás meg ilyenek.
Voltak hátulütői ennek a gyerekkornak. Én voltam az idősebb és lány. Így engem kötöttek a szabályok... Öcsit nem...rajtam csattantak a dolgok...Jól tanultam... Jobbnak kellett lennem...
Már nincs így...viszont ezekkel a kötöttségekkel és elvárásokkal elveszett az aki voltam.
Tovább adom:
Chezz@
citromluff
Akitől kaptam:
Köszönöm :)