Nem írtam egy ideje, ami igazából csak nekem rossz, mert elfelejtem a dolgokat, pedig nem kellene. Voltak rossz és jó dolgok is. Szerencsére az utóbbiak voltak többségben. Volt sok-sok szeretgetés, nevetés, néhány komolyabb beszélgetés, néhány kevésbé jo dolog, barátozás és közös tanulás is.
Az utolsó 2 hét a szorgalmi időszakból rémálom lett volna anélkül a néhány találkozás nélkül, amit belesűrítettünk. A tegnapi vizsga előtt pedig szombaton láttam utoljára - pénteken és szombaton náluk voltam, tanulgattunk - így már alig vártam, hogy találkozzunk viszag után. Még lementem a többiekkel Andersenbe, azten elmentem Westendbe, hogy átvegyem a jegyeket. Ábel már ott várt, kicsit máshogy alakultak a dolgok, szóval átvettük a jegyeket együtt, aztán vettünk inni meg gyertyát. Kajálni már nem mentünk el, mert nem volt időnk, de a film alatt tele is kajáltuk magunkat. :D Négyen voltunk az egész teremben, ami nem csoda, mert a 15:15-s előadásra mentünk. Utána még kimentünk a Vörösmarthy térre körülnézni, aztán a 18:15-s busszal jöttem haza.
Holnap megyek hozzájuk, szombaton megyünk Bécsbe, vasárnap jövö haza, utána pedig 27-én látom legközelebb. Ajándékozásmóka is lesz. Remélem örülni fog. :) Utána jövünk ide. Itt töltjük a szilvesztert, aztán majd kiderül.
Az Öt Legenda egyébként egy nagyon-nagyon édes, vicces animációs film. Sokat nevettem - Ő is - és a szereplők is édesek voltak. :) Infantilis vagyok, na. :)
Ui.: Nagyon kíváncsi vagyok, hogy sikerült a tegnapi vizsgám. Sokat írtam, de... Félek.